2024. 07. 16. kedd
Párizs
22.4°C

Hírek

El fog költözni a Paris Saint-Germain a Parc Des Princes-ből

A francia bajnokságban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germain együttesének elnöke, Nasser Al-Khelaifi bejelentette, hogy a csapat hamarosan el fog költözni a Parc des Princes-ből.

Nyolc éve zajló tárgyalássorozat zárult le a mai nap folyamán Párizsban, melynek eredményeként eldőlt, hogy a Paris Saint-Germain együttese el fog költözni a Parc des Princes-ből. Erről a klub elnöke, Nasser Al-Khelaifi tett bejelentést a mai nap folyamán:

„Most már könnyebb helyzetben vagyunk, mert tudjuk, hogy mit akarunk. Hosszú éveket pocsékoltunk el a tárgyalásokra, de számunkra ennek a történetnek vége.”

A párizsi sztárcsapat az elmúlt nyolc évben ugyanis rendre azzal próbálkozott, hogy megvásárolnák a párizsi önkormányzattól a stadiont, ám az önkormányzat végül egy szavazás során úgy döntött, hogy a Parc des Princes nem eladó. Márpedig az 1972-ben épített 48 ezer férőhelyes stadiont jó ideje bővíteni szerette volna a PSG tulajdonosi köre, ehhez viszont szükségük lett volna a tulajdonjogok megszerzésére.

Al-Khelaifi a nyilatkozatában azt is elmondta, hogy ezt követően minden felújítási munkálattal felhagynak, és azonnal megkezdik egy új megoldás keresését, ami minden bizonnyal egy új stadion felépítésében fog megtestesülni. Így tehát hiába érvényes 2043-ig a PSG bérleti szerződése, minden bizonnyal ennél jóval hamarabb el fogják hagyni a Parc des Princes-t.

Forrás: FociClub.hu

Vélemény, hozzászólás?