Legfrissebb Hírek
Neymar Jr: „Nagyon boldog vagyok”
Neymar Jr és edzője is nyilatkozott az Olympique Lyonnais elleni győzelem után.
A PSG sportigazgatója megszólalt Messi jövőjéről
A Paris Saint-Germain együttese tavaly nyáron kötött kétéves szerződést a Barcelonától érkező klasszissal, de továbbra is marasztalni akarják őt.
A PSG marasztalná Messit
A Paris Saint-Germain együttese tavaly nyáron kötött kétéves szerződést a Barcelonától érkező klasszissal.
A Monaco védőjét szeretné csapatába tudni Galtier
A francia címvédő vezetőedzője, Christophe Galtier középhátvédet igazolna bajnokságon belülről, hiába állnak rendelkezésére olyan nevek, mint Marquinhos, Sergio Ramos és Kimpembe.
Donnarumma: “Fontos tudni, hogyan kell együtt szenvedni”
Christophe Galter és Donnarumma is nyilatkozott a szombati Brest elleni mérkőzés után.
Neymar már a negyedik legjobb góllövő
Ahogy arról beszámoltunk, a PSG 1-0-ra győzött a Brest ellen a francia bajnokság (Ligue 1) 7. fordulójában. A mérkőzésen Neymar is gólt szerzett, amellyel…
Meccs jelentések
Olympique Lyonnais 0 Paris Saint-Germain FC 1
A mérkőzést a vendégek kiválóan kezdték meg, ugyanis már az 5. percben vezetéshez jutottak.
Maccabi Haifa 1 Paris Saint-Germain FC 3
A találkozót a PSG nyerte, Messi, Mbappé és Neymar is betalált a Maccabi Haifa kapujába.
Paris Saint-Germain FC 1 Stade Brestois 29 0
A francia bajnokság (Ligue 1) 7. fordulójában a Paris Saint-Germain csapata a Brest ellen lépett pályára. Bár a játék képét tekintve jobban játszott a…
Paris Saint-Germain FC 2 Juventus FC 1
A nap rangadóján a Paris Saint-Germain fiatal francia csillaga jelentette a különbséget, míg az Juventusnak csak a szépítés jutott.
FC Nantes 0 Paris Saint-Germain FC 3
Neymar a brazil kivételesen nem volt a kezdőcsapat tagja. Ellenben Lionel Messi és Kylian Mbappé, akik nem pihentek rá a padon a keddi, Juventus…
Toulouse FC 0 Paris Saint-Germain FC 3
Már az első pillanatoktól kezdve nyomás alá helyezte a hazai csapatot a PSG, és már a 2. percben majdnem előnybe kerültek a párizsiak, de…
Paris Saint-Germain FC 1 AS Monaco FC 1
Ahogy arról már a héten cikkeztünk, irigylésre méltó helyzetben van a Paris Saint-Germain együttese. A világ egyik leghatásosabb támadó-triójával rohamozza hétről hétre a kapukat…
Lille OSC 1 Paris Saint-Germain FC 7
Az elmúlt két szezon bajnoka már a 3. fordulóban összemérte a tudását a mostani idényben. A találkozó esélyese egyértelműen a PSG volt, hiszen a…
Paris Saint-Germain FC 5 Montpellier 2
A PSG ahogy az várható volt lefocizta a Montpelliert, a vendégeknek sansza sem volt a győzelem megszerzésére. A 23. percben érkezhetett volna meg a…
Clermont Foot 0 Paris Saint-Germain FC 5
Már az első percektől kezdve egyértelművé tette a PSG együttese, hogy melyik csapat a találkozó esélyese. A párizsiak már a 9. percben előnybe kerültek,…
Paris Saint-Germain FC 5 FC Metz 0
A PSG gálázva ünnepelte Mbappé maradását, ennek kárát a Metz látta, a vendégek kiestek az élvonalból.
Paris Saint-Germain FC 2 ES Troyes AC 2
A francia labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 36. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén a biztos bajnok PSG fogadta a kiesés ellen még menekülő Troyes csapatát.
RC Strasbourg 3 Paris Saint-Germain FC 3
A PSG számára, már nem volt nagy tétje a Strasbourg elleni találkozónak, hiszen a párizsiak, már biztosan bajnokok, ellenben a hazai pályán játszó Strasbourgnak…
Paris Saint-Germain FC 2 AS Monaco FC 0
A bajnokság (Ligue 1) 18. fordulójának zárómérkőzésén találkozott egymással a Paris Saint-Germain és az AS Monaco. Bár bátran és jól futballozott a hercegségi csapat,…
Paris Saint-Germain FC 4 Club Brugge 1
A Bajnokok Ligája A-csoportjában a legfontosabb kérdések már eldőltek. A Manchester City és a PSG már biztos továbbjutóként várták az utolsó fordulót, sőt az…
RC Lens 1 Paris Saint-Germain FC 1
A francia bajnokság (Ligue 1) 17. fordulójában a listavezető Paris Saint-Germain gárdája a várakozáson felül teljesítő RC Lens vendége volt a szombat esti órákban.
Paris Saint-Germain FC 0 OGC Nice 0
A forduló rangadója a Paris Saint-Germain és a Nice összecsapása volt. A listavezető nem sziporkázott hazai környezetben, hiába volt ott náluk a kezdőben például Mbappe és…
St. Etienne 1 Paris Saint-Germain FC 3
A párizsi együttes a sereghajtó St. Etienne vendégeként 3-1-es győzelmet aratott a Ligue 1 15. fordulójában, ezzel magabiztosan, 14 ponttal vezeti a bajnokságot a…
Manchester City FC 2 Paris Saint-Germain FC 1
A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában a PSG 2-1 arányú vereséget szenvedett a Manchester City otthonában, így már a záróforduló előtt biztossá vált,…
Paris Saint-Germain FC 3 FC Nantes 1
A francia bajnokság (Ligue 1) 14. fordulójában a Paris Saint-Germain a Nantes csapatát fogadta. Már nagyon hamar vezetést szerzett a párizsi klub, de egy…
Bordeaux 2 Paris Saint-Germain FC 3
A Ligue 1 13. fordulójában Bordeaux-ba látogatott a Paris Saint-Germain, amely szerette volna megtartani előnyét az üldözőivel szemben.
Paris Saint-Germain FC 2 Lille OSC 1
Az éllovas Paris Saint-Germain ma este a bajnok Lille-t fogadta a francia bajnokság 12. fordulójában. Az esélyek egyértelműek voltak, lévén a vendégek csak a…
Olympique Marseille 0 Paris Saint-Germain FC 0
A parázs hangulatban megrendezett találkozót a PSG kezdte jobban, korán gólt is szereztek a párizsiak, ám a videóbírós ítélet visszavonta a találatot. A Marseille…
Paris Saint-Germain FC 3 RB Leipzig 2
A Paris Saint-Germain otthonában próbált belekapaszkodni az utolsó szalmaszálba az RB Leipzig, amely két vereség után próbált pontot szerezni a Bajnokok Ligája csoportkörében.
Paris Saint-Germain FC 2 Angers SCO 1
Péntek este egy tartalékos Paris Saint-Germain fogatta az idény eddigi egyik meglepetés csapatát, az Angers-t. Az esélyek persze még így is egyértelműek voltak.
Stade Rennais FC 2 Paris Saint-Germain FC 0
A francia bajnokság (Ligue 1) 9. fordulójában a Paris Saint-Germain a Rennes otthonába látogatott. A párizsiak bár fölényben játszottak, nem tudtak betalálni, míg a…
Paris Saint-Germain FC 2 Manchester City FC 0
A Bajnokok Ligája második csoportkörének legnagyobb rangadóján a Paris Saint-Germain hazai pályán kétgólos győzelmet aratott a Manchester City ellen, míg az RB Leipzig meglepetésre…
Paris Saint-Germain FC 2 Montpellier 0
Szombaton este a Paris Saint-Germain – Messi nélkül – 2-0-ra verte a Parc des Pricesben a Montpelliert. A párizsi csapat a hajrában biztosította be…
FC Metz 1 Paris Saint-Germain FC 2
A Lionel Messit sérülés miatt nélkülöző párizsiak remekül kezdtek, hiszen Achraf Hakimi korai góljával már az első percekben megszerezték a vezetést.
Paris Saint-Germain FC 2 Olympique Lyonnais 1
Az első öt fordulót hibátlanul hozta a Paris Saint-Germain együttese a francia bajnokságban. A nyáron elképesztően megerősödő párizsiak a jelke szerint bejelentkeztek a bajnoki…
Club Brugge 1 Paris Saint-Germain FC 1
Most először állt össze a Neymar, Messi, Mbappé trió a PSG kezdőcsapatában, de a Brugge talán a vártnál nagyobb ellenállást tanúsított az első félidőben.
Paris Saint-Germain FC 4 Clermont Foot 0
A francia bajnokság (Ligue 1) 5. fordulójában a Paris Saint-Germain a Clermont csapatát fogadta. Lionel Messi a keretben se volt benne a dél-amerikai vb-selejtezők…
Stade de Reims 0 Paris Saint-Germain FC 2
A franca bajnokság negyedik fordulójában a Reims otthonában folytatódott a PSG 100%-os sorozata, ráadásul immáron Lionel Messivel a csapatban.
Stade Brestois 29 2 Paris Saint-Germain FC 4
A 3. forduló nyitómérkőzését játszotta a PSG a Brest otthonában, ahol továbbra sem számíthattak Messi és Neymar játékára. A mérkőzés jelentős részében fölényben futballozott…
Paris Saint-Germain FC 4 RC Strasbourg 2
Lionel Messi és Sergio Ramos ugyan még csak a nézőtéren kaptak helyet, a Párizsiak így is fölényes győzelmet arattak.
ES Troyes AC 1 Paris Saint-Germain FC 2
A PSG-nél egy komplett kezdőcsapat hiányzott a szezon nyitányon, azonban így is bombaerős tizenegyet küldhetett fel Mauricio Pochettino. A vezetést meglepetésre a Troyes szerezte…
Stade Brestois 29 0 Paris Saint-Germain FC 2
Ugyan a PSG hozta a kötelezőt, azaz megverte a Brestet. Ám mindhiába, hiszen a Lille is nyerni tudott. A mérkőzésen Neymar büntetőt hibázott, a…
Paris Saint-Germain FC 4 Stade de Reims 0
A PSG könnyed sikert aratott a Reims ellenében, akik már a 11. percben emberhátrányba kerültek, sőt, a kiállítás sorsára jutó Abdelhamid egy büntetőt hozott…
Montpellier 2 Paris Saint-Germain FC 2
Kylian Mbappe csúcsformája ellenére is nehézkesen jutott be a Francia Kupa döntőjébe a Paris Saint-Germain.
Stade Rennais FC 1 Paris Saint-Germain FC 1
Egyre feszültebb a bajnoki hajrá Párizsban, ezúttal a Rennes okozott meglepetést a forduló zárómérkőzésén.
Manchester City FC 2 Paris Saint-Germain FC 0
Az első visszavágójához érkezett a Bajnokok Ligája elődöntője, amit a Manchester City 2-1-es előnyből várt a PSG-vel szemben. Ezen a mérkőzésen hiába támadott a…
Paris Saint-Germain FC 2 RC Lens 1
Fontos és cseppet sem könnyű mérkőzés várt a PSG-re, a párizsiak a tabella ötödik helyén álló Lenst fogadták. A találkozó első gólja a 33. percben született: egy labdaszerzés…
Paris Saint-Germain FC 1 Manchester City FC 2
Álomba illően kezdte a mérkőzést a Paris Saint-Germain, azonban a Manchester City nem csak talpra állt, hanem fordított is.
FC Metz 1 Paris Saint-Germain FC 3
A francia bajnokság 34. fordulójában a PSG a Metz otthonába látogatott, és bár volt, amikor ráijesztettek a párizsiakra, Mbappé vezérletével begyűjtötték a három pontot.
Paris Saint-Germain FC 5 Angers SCO 0
A francia kupa negyeddöntőjében a PSG az Angers csapatával találkozott, és nem történt meglepetés a mérkőzésen. A párizsiak gáláztak, Mauro Icardi ráadásul mesterhármast szerzett,…
Paris Saint-Germain FC 3 St. Etienne 2
Hihetetlen véghajrá, nagyon fontos győzelmet aratott a PSG.
Paris Saint-Germain FC 0 FC Bayern München 1
Abban a tudatban lépett pályára Párizsban a Bajnokok Ligája címvédő Bayern München, hogy minimum két gólt kell szerezniük a továbbjutás érdekében. Az első játékrészben…
RC Strasbourg 1 Paris Saint-Germain FC 4
A francia bajnokság 32. fordulójában a Paris Saint-Germain Strasbourgban hozta a kötelezőt, és tartja a lépést a listavezető, pénteken Metzben győzedelmeskedő Lille együttesével.
FC Bayern München 2 Paris Saint-Germain FC 3
Már a negyeddöntőben megismétlődött a tavalyi Bajnokok Ligája finálé, ami pocsékul kezdődött a Bayern szempontjából, hiszen 28 perc után már kétgólos hátrányban voltak. Innen…
Paris Saint-Germain FC 0 Lille OSC 1
A francia bajnokság (Ligue 1) 31. fordulójában hazai pályán kapott ki a Paris Saint-Germain egyik legfőbb bajnoki riválisától, a Lille együttesétől.
Olympique Lyonnais 2 Paris Saint-Germain FC 4
Immár a sérüléséből visszatért Neymarral (a kispadon) kiegészülve rangadót játszott ma a Paris Saint-Germain együttese. Ugyanis az eddig listavezető Lille-en kívül a mai ellenfél…
Paris Saint-Germain FC 3 Lille OSC 0
Semmi nem jött össze a Lille számára, a Paris Saint-Germain könnyűszerrel jutott tovább a kupában.
Paris Saint-Germain FC 1 FC Nantes 2
A francia labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának zárómérkőzésén a címvédő Paris Saint-Germain abban a tudatban fogadhatta a kiesés ellen küzdő Nantes együttesét, hogy a listavezető Lille…
Paris Saint-Germain FC 1 FC Barcelona 1
A Barcelona a hazai 4–1-es vereség után a párizsi visszavágón 1–1-es döntetlent játszott a Paris Saint-Germainnel a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, így a francia csapat…
Stade Brestois 29 0 Paris Saint-Germain FC 3
Mauricio Pochettino mester azért nem bízta a véletlenre és egy egész pofás csapatot küldött ki a Brest elleni kupameccsen, amelyet sikerrel is vett együttese….
Bordeaux 0 Paris Saint-Germain FC 1
A PSG többek közt Kylian Mbappé, Neymar és Moise Kean nélkül lépett pályára szerda este a Bordeaux otthonában. A címvédő Pablo Sarabia góljával így is megszerezte a vezetést a 20. percben, majd…
Dijon FCO 0 Paris Saint-Germain FC 4
A PSG javítani tudott a Monaco elleni vereség után, míg a Dijon zsinórban tizedik bajnokiján nem tudott nyerni, ez volt sorozatban a hetedik vereségük…
Paris Saint-Germain FC 0 AS Monaco FC 2
A Paris Saint-Germain világraszóló győzelmet aratott az FC Barcelona ellen. Ám nem sikerült a BL-siker után a lendületet megtartani. Természetesen a PSG-nek egy sérült…
FC Barcelona 1 Paris Saint-Germain FC 4
A mérkőzésen a Barca szerezte meg a vezetést Messi büntetőjével, amire a párizsiak 4 góllal válaszoltak, ezzel szinte behozhatatlan előnyt kiépítve a visszavágóra.
Paris Saint-Germain FC 2 OGC Nice 1
A PSG a Barcelona elleni főpróbát tartotta, és ugyan a győzelem összejött, a mutatott játékkal nem lehetnek elégedettek.
SM Caen 0 Paris Saint-Germain FC 1
A Stade Malherbe de Caen a Paris Saint-Germaintól (0-1) veszített a Coupe de France nyolcaddöntőjében. A normannokkal való jó találkozó ellenére a főváros játékosai a…
Olympique Marseille 0 Paris Saint-Germain FC 2
A francia élvonalbeli bajnokság 24. fordulójának legnagyobb derbijén a címvédő Paris Saint-Germain idegenben kétgólos győzelmet aratott a több szempontból is nehéz helyzetben álló Olympique…
Paris Saint-Germain FC 3 Nîmes Olympique 0
A Paris Saint-Germain a legutóbbi hétvégi vereség után 3–0-s hazai győzelemmel tért vissza a Nimes ellen, így továbbra is ott van a Lille sarkában….
FC Lorient 3 Paris Saint-Germain FC 2
A francia labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában a 19. helyezett Lorienthez látogatott a második helyezett PSG, és nagy meglepetésre a hazaiak győzedelmeskedtek, ugyanakkor teljesen megérdemelten.
Paris Saint-Germain FC 4 Montpellier 0
Ellenmondást nem tűrően gázolt át a Paris Saint-Germain a Montpellier együttesén a kiírás 21. fordulójában.
Angers SCO 0 Paris Saint-Germain FC 1
Hiába az új edző, Mauricio Pochettino, a címvédő ezúttal sem rukkolt elő parádés játékkal, sőt!
Paris Saint-Germain FC 2 Olympique Marseille 1
A Paris Saint-Germain semleges helyszínen 2–1-es sikert aratott az Olympique Marseille ellen a Francia Szuperkupa idei döntőjében, így a párizsiak nemrég kinevezett trénere, Mauricio…
Paris Saint-Germain FC 3 Stade Brestois 29 0
Mauricio Pochettino első győzelmére készült a PSG élén, ami össze is jött az argentin mesternek.
St. Etienne 1 Paris Saint-Germain FC 1
A francia bajnokság (Ligue 1) szerdai játéknapján a Paris Saint-Germain együttese csak 1-1-es döntetlent ért el a Saint-Étienne ellen új vezetőedzője debütálása alkalmával…
Paris Saint-Germain FC 4 RC Strasbourg 0
A tíz sérültjét is nélkülöző PSG a mérkőzés elejétől kezdve fölényben játszott, a 18. percben a 18 éves Pembele góljával vezetést szereztek a párizsiak. Ezután sokáig…
Lille OSC 0 Paris Saint-Germain FC 0
A nap francia rangadójának indult, azonban a hétvége egyik legeseménytelenebb összecsapása lett a Lille és a PSG összecsapásából.
Paris Saint-Germain FC 2 FC Lorient 0
A PSG az elmúlt hétvégén elszenvedett Lyon elleni vereséget igyekezett javítani és feledtetni a szurkolókkal, ami össze is jött a nehézkes kezdés után. Az…
Paris Saint-Germain FC 0 Olympique Lyonnais 1
A francia élvonalbeli bajnokság 14. fordulójának legnagyobb rangadóján a Paris Saint-Germain hazai pályán egygólos vereséget szenvedett az Olympique Lyon ellen.
Paris Saint-Germain FC 5 Başakşehir 1
A találkozó komoly téttel bírt a franciák számára, hisz a csoport első helyéért álltak harcban. Ezt végül nagyon simán megszerezték, köszönhetően Neymarnak és Mbappénak,…
Manchester United FC 1 Paris Saint-Germain FC 2
A Manchester United a PSG-t fogadta az Old Traffordon, és bár nagyot harcolt, végül alulmaradt a párizsi alakulattal szemben.
Paris Saint-Germain FC 2 Bordeaux 2
A francia labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában a PSG fogadta a Bordeaux csapatát és igyekezett javítani múltheti zakóját.
Paris Saint-Germain FC 1 RB Leipzig 0
A Paris Saint-Germain házigazdaként 1-0-ra legyőzte az RB Leipzig csapatát a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában, kedden.
AS Monaco FC 3 Paris Saint-Germain FC 2
A francia labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 11. fordulójában rendezték az idény egyik legjobban várt összecsapását, a Monaco – PSG mérkőzést.
Paris Saint-Germain FC 3 Stade Rennais FC 0
Rangadó várt a Paris Saint-Germanre a francia bajnokság 10. fordulójában, ugyanis a Rennes-t látták vendégül Thomas Tuchel tanítványai. A fővárosi csapat esélyeshez méltóan hozta…
RB Leipzig 2 Paris Saint-Germain FC 1
Hazai pályán próbálkozhatott meg a visszavágással a tavalyi BL elődöntőbeli vereségért a Leipzig a PSG-nek.
FC Nantes 0 Paris Saint-Germain FC 3
A kezdeti bukdácsolást követően mára már listavezetővé vált PSG a Nantes otthonába látogatott a francia labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában.
Başakşehir 0 Paris Saint-Germain FC 2
Az előző szezonban a döntőig vergődő Paris Saint-Germain vereséggel kezdte az idei kiírást hazai pályán. A párizsiak azonban nem sokáig szomorkodhattak a Manchester United…
Paris Saint-Germain FC 4 Dijon FCO 0
A címvédő párizsiaknál hiába volt 10 hiányzó, még így is egy nagyon erős kezdőt tudott a pályára küldeni Thomas Tuchel vezetőedző. A találkozó szinte…
Paris Saint-Germain FC 1 Manchester United FC 2
Két évvel ezelőtt a Manchester United meg tudta tréfálni a PSG-t a Parc des Princes-ben, ami ezúttal is összejött a gyengébb napot kifogó franciák…
Nîmes Olympique 0 Paris Saint-Germain FC 4
A bajnokságba való visszatérésükért a Paris Saint-Germain 4-0-ra nyert péntek este Nîmes-ben, a Costières gyepén. Kéthetes nemzetközi fegyverszünet után a fővárosi klub a Ligue…
Paris Saint-Germain FC 6 Angers SCO 1
A francia bajnokság hatodik fordulója kiütéses PSG-győzelemmel indult a Parc des princes-ben, az Angers nagy bánatára.
Stade de Reims 0 Paris Saint-Germain FC 2
Ellentmondást nem tűrt a Paris Saint-Germain, Icardi duplájával győzött a fővárosi klub idegenben.
OGC Nice 0 Paris Saint-Germain FC 3
A PSG az első félidő végén szerzett két góllal törte meg a Nice-t, amely a második játékrészben mindent megtett a szépítésért, de nem tudott…
Paris Saint-Germain FC 1 FC Metz 0
Harmadik mérkőzésén, kínkeservesen szerezte meg első győzelmét a Paris Saint-Germain.
Paris Saint-Germain FC 0 Olympique Marseille 1
A Lens elleni vereséghez képest Di Maria és Neymar is hadra fogható volt a PSG-nél, aminek köszönhetően sokkal intenzívebb játékot mutatott be a párizsi…
RC Lens 1 Paris Saint-Germain FC 0
Bekapcsolódott a francia bajnokság küzdelmeibe a Paris Saint-Germain együttese a 2. fordulóból elmaradt mérkőzésével. A BL döntőt elveszítő alakulat több sztárját is nélkülözni kényszerült,…