Játékos profil

Paris Saint-Germain FC

9 Mauro Icardi

Születésnap 1993.02.19.
Kor 28
Magasság 181
Súly 75
Születési hely Rosario
Csatlakozott 2019.09.02.
Előző klubok 2012–2013 Olaszország Sampdoria
2013–2020 Olaszország Internazionale

Klubcsapatok
A kezdetek
Icardi az Argentín Rosario városában született és kilenc évesen a Kanári-szigetekre költöztek, ahol az UD Vecindario akadémiáján kezdte meg a karrierjét.

2007-ben sok európai nagy csapat akadémiája is érdeklődött iránta, többek között a Valencia, a Sevilla, az Espanyol, a Deportivo La Coruña, az Arsenal és Liverpool is, majd később az FC Barcelona és a Real Madrid is figyelte. Végül 2013-ig a Barcelona utánpótlásához csatlakozott.

A 2008–09-es idény elején az U17-es, majd később az U19-es csapatban is pályára lépett, mielőtt 2011 januárjában aláírt az olasz Sampdoriához.

Sampdoria
2011. január 11-én a Sampdoria megerősítette, hogy Icardi csatlakozott a klubhoz kölcsönbe a szezon végéig. Később remek teljesítményének köszönhetően az olasz gárda 400 ezer euróért végleg leigazolta.

A 2012–13-as évadra felkerült az első csapat keretéhez. 2012. szeptember 26-án debütált a Serie A-ban a 49. percben, csereként az AS Roma ellen. November 12-én megszerezte első gólját a Genoa ellen. 2013. január 6-án két gólt is szerzett a Juventus ellen.

Május 18-án, az idény utolsó mérkőzésén ismét betalált a Juventus kapujába.

Internazionale
Április végén bejelentették, hogy a 2013–14-es szezontól az FC Internazionale Milano játékosa lesz, amelyet később a Sampdoria is megerősített. Vételára 6,5 millió euró volt. Július 16-án mutatták be hivatalosan Inter-játékosként.

Első gólját egy barátságos mérkőzésen szerezte a szezon előtt. Végül 1–1-es döntetlent játszottak a Bundesligában szereplő Hamburger SV ellen.

2013. augusztus 25-én debütált hivatalosan a ligában, a második félidőben, csereként a Genoa ellen.

Több szezonon keresztül is csapatkapitánya volt a kék-fekete mezes alakulatnak.

2019-ig összesen 219 találkozót teljesített és 124 gólt szerzett a milánói csapatban.

Paris Saint-Germain
2019. szeptember 2-án a 2019–20-as bajnokságra csatlakozott a francia Paris Saint-Germain FC-hez kölcsönbe, 70 millió eurós vételi opcióval. Szeptember 14-én csereként mutatkozott be egy 1–0-s győzelem során a Strasbourg ellen. Október 1-jén a Bajnok Ligája csoportkörében az 52. perben gólt szerzett a török Galatasaray ellen, amivel 1–0-ra megnyerték a meccset. Október 5-én megszerezte első találatát a Ligue 1-ben a 4–0-s hazai győzelem során az Angers ellen. Október 27-én gólt lőtt a Marseille ellen 4–0-ra megnyert találkozón.

Május 1-jén megszerezte első trófeáját a klubbal, amikor a PSG-t hirdették ki győztesen a koronavírus-járvány miatt korábban befejezett bajnokságban. Május 31-én a franciák és az Internazionale megállapodtak Icardi végleges átigazolásáról 50 millió euró + 8 millió eurós kiegészítő összegben. Az argentin csatár 2024-ig írt alá. 2020. július 24-én a francia kupa döntőjében a Saint-Étienne ellen kezdőként végigjátszotta a mérkőzést, amelyen 1–0-ra győzedelmeskedtek. Július 31-én a Lyon elleni ligakupa döntőben szintén kezdett, ahol 58 percet töltött a pályán. A PSG végül büntetőkkel 6–5-re aratott győzelmet. Augusztus 23-án a francia gárda története során első alkalommal játszott az első számú európai kupasorozat, a Bajnok Ligája döntőjében, a német Bayern München ellen, ahol 1–0 arányban vereséget szenvedtek, Icardi pedig nem kapott játéklehetőséget.

A válogatottban
Többszörös argentin korosztályos válogatott. Szerepelt az U19-es és az U20-as csapatokban is.

2013. október 15-én játszotta első mérkőzését az argentin felnőtt válogatottban a 82. percben Augusto Fernández cseréjeként egy Uruguay elleni, 2–3-ra elvesztett világbajnoki meccsen.

2018 májusában nevezték Argentína bő 35 fős keretébe a 2018-as világbajnokságra, végül azonban nem került be a végleges 23 fős csapatba.

2018. november 20-án a Mexikó elleni 2–0-ra megnyert barátságos találkozón megszerezte első nemzeti gólját.

2019 májusában az argentin nemzeti válogatott szövetségi kapitánya, Lionel Scaloni berakta az előzetes 40 fős, 2019-es Copa América keretbe, de még ugyanebben a hónapban kizárták a végleges 23 fős gárdából.

Kérjük, kövesse és kedveljen minket:

2021/22 évad

11 6
Mérkőzések
3
Gólok
1
Gólpassz
0
Büntetők
0
Öngól
0
Clean Sheets
1
Sárga lapok
0
Piros lapok
0.00
Értékelés
0
Meccs játékosa

2020/21 évad

32 13
Mérkőzések
12
Gólok
3
Gólpassz
1
Büntetők
0
Öngól
0
Clean Sheets
2
Sárga lapok
0
Piros lapok
0.00
Értékelés
0
Meccs játékosa

Összes szezon

43 19
Mérkőzések
15
Gólok
4
Gólpassz
1
Büntetők
0
Öngól
0
Clean Sheets
3
Sárga lapok
0
Piros lapok
0.00
Értékelés
0
Meccs játékosa

2021/22 évad

szo 07 aug 21:00 A ES Troyes AC 1 - 2
szo 14 aug 21:00 H RC Strasbourg 4 - 2
pén 20 aug 21:00 A Stade Brestois 29 2 - 4
szo 11 szept 17:00 H Clermont Foot 4 - 0
sze 15 szept 21:00 A Club Brugge 1 - 1
vas 19 szept 20:45 H Olympique Lyonnais 2 - 1
sze 22 szept 21:00 A FC Metz 1 - 2
szo 25 szept 21:00 H Montpellier 2 - 0
ked 28 szept 21:00 H Manchester City FC 2 - 0
vas 03 okt 13:00 A Stade Rennais FC 2 - 0
pén 15 okt 21:00 H Angers SCO 2 - 1

2020/21 évad

sze 16 szept 21:00 H FC Metz 1 - 0
vas 20 szept 13:00 A OGC Nice 0 - 3
vas 27 szept 21:00 A Stade de Reims 0 - 2
pén 02 okt 21:00 H Angers SCO 6 - 1
szo 28 nov 21:00 H Bordeaux 2 - 2
vas 10 jan 21:00 H Stade Brestois 29 3 - 0
sze 13 jan 21:00 H Olympique Marseille 2 - 1
szo 16 jan 21:00 A Angers SCO 0 - 1
pén 22 jan 21:00 H Montpellier 4 - 0
vas 31 jan 15:00 A FC Lorient 3 - 2
sze 03 febr 21:00 H Nîmes Olympique 3 - 0
vas 07 febr 21:00 A Olympique Marseille 0 - 2
sze 10 febr 21:00 A SM Caen 0 - 1
szo 13 febr 17:00 H OGC Nice 2 - 1
ked 16 febr 21:00 A FC Barcelona 1 - 4
vas 21 febr 21:00 H AS Monaco FC 0 - 2
sze 03 márc 21:00 A Bordeaux 0 - 1
szo 06 márc 21:10 A Stade Brestois 29 0 - 3
sze 10 márc 21:00 H FC Barcelona 1 - 1
vas 14 márc 21:00 H FC Nantes 1 - 2
sze 17 márc 17:00 H Lille OSC 3 - 0
vas 18 ápr 13:00 H St. Etienne 3 - 2
sze 21 ápr 18:45 H Angers SCO 5 - 0
szo 24 ápr 17:00 A FC Metz 1 - 3
sze 28 ápr 21:00 H Manchester City FC 1 - 2
szo 01 máj 17:00 H RC Lens 2 - 1
ked 04 máj 21:00 A Manchester City FC 2 - 0
vas 09 máj 21:00 A Stade Rennais FC 1 - 1
sze 12 máj 21:00 A Montpellier 2 - 2
vas 16 máj 21:00 H Stade de Reims 4 - 0
sze 19 máj 21:15 A AS Monaco FC 0 - 2
vas 23 máj 21:00 A Stade Brestois 29 0 - 2