október 23 szombat,
Párizs
10°C

Meccs központ

Paris Saint-Germain FC

Paris Saint-Germain FC

1

Manchester United FC

2
Bajnokok Ligája 2020.10.20. @ 21:00 Parc des Princes

Két évvel ezelőtt a Manchester United meg tudta tréfálni a PSG-t a Parc des Princes-ben, ami ezúttal is összejött a gyengébb napot kifogó franciák ellen. A Gulácsival és Orbánnal a kezdőben felálló Leipzig pedig egy magabiztos győzelemmel kezdte meg a csoportkört.

Jóval aktívabban kezdte a mérkőzést a hazai gárda, amely az első 20 percben be tudta szorítani kapuja elé a Manchester Unitedet. A félidő felénél viszont büntetőhöz jutottak a „Vörös Ördögök”, amit elsőre Fernandes elhibázott, de az újrarúgásnál már értékesítette azt, 0-1! Ezt követően jóval kiegyenlítettebb volt a játék, így a szünetre 0-1-es állással mehettek a felek.

A második játékrész egy Mbappé szólóval indult, viszont de Gea nagy bravúrral hárítani tudta a lövését. Később viszont Martial fejesénél már a spanyol kapus is tehetetlen volt. A PSG szögleténél a francia támadó próbált fejjel menteni, de csúsztatása a saját kapujában kötött ki, 1-1!  A 70. minutumban Navasnak kellett nagy védést bemutatnia Rashford kísérleténél. 10 perccel később ismét a rutinos hálóőr bravúrjára volt szükség Rashforddal szemben. A 87. percben viszont már Navas is tehetetlen volt az angol támadó ellen, aki betört a 16-on belülre és kilőtte a hosszút, 1-2! A találkozó állása ezt követően nem változott, a “Vörös Ördögök” ismét megtréfálták a PSG-t.

Forrás: FociClub.hu

Kérjük, kövesse és kedveljen minket:

Paris Saint-Germain FC 1 - 2 Manchester United FC

  • kedd 20 október 2020 @ 21:00
  • Bajnokok Ligája 
  • Parc des Princes
  • Játékvezető: Antonio Miguel Mateu Lahoz
GLS AST PENS OG CS RAT
12 18 Moise Kean Sárga lap Idrissa Gueye
13 12 Rafinha Ander Herrera
14 16 Sergio Rico
15 5 Marquinhos
16 25 Mitchel Bakker Layvin Kurzawa
17 31 Colin Dagba Alessandro Florenzi
18 19 Pablo Sarabia Ángel Di María
19 23 Julian Draxler
20 36 Kays Ruiz Atil
21 33 Bandiougou Fadiga
22 32 Timothée Pembele
23 30 Alexandre Letellier
2
Mérkőzések
1
Nyert
0
Döntetlen
1
Vereség

Korábbi találkozók

20 okt 20 21:00 BL Paris Saint-Germain FC - Manchester United FC 1 - 2
02 dec 20 21:00 BL Manchester United FC - Paris Saint-Germain FC 1 - 2