
A mérkőzést a vendégek kiválóan kezdték meg, ugyanis már az 5. percben vezetéshez jutottak. A gólt ki más szerezte volna, mint a kiváló támadótrió egyik tagja, Lionel Messi, aki Neymar passzát követően tudta bevenni Lopes kapuját (0-1). A csapatok az első játékrészben pedig már nem mutattak fel több ígéretes lehetőséget, ennek következtében egy gólos vendég előnnyel mehettek pihenőre.
A második félidőben sem kápráztattak el minket az együttesek, sőt, egyetlen komolyabb lehetőséget lehetett feljegyezni a hosszabbításban, amikor Lionel Messi lőtt kis híján szabadrúgásból gólt, de próbálkozása a kapufáról kifelé pattant, így újabb gól nem született. A Lyon ugyan jól megfojtotta a PSG támadójátékát, de ez ráment az ő offenzívájukra is, ezért sikerült a vártnál jóval unalmasabbra a találkozó. A vendégek viszont így is begyűjtötték a három pontot, ezzel meglógtak az üldöző Marseille előtt két ponttal, míg a Lyon 13 egységgel jelenleg a hatodik pozíciót foglalja el.
Forrás: FociClub.hu