
Az elmúlt két szezon bajnoka már a 3. fordulóban összemérte a tudását a mostani idényben. A találkozó esélyese egyértelműen a PSG volt, hiszen a Lille alaposan meggyengült a bajnoki cím óta. Az első félidő azonban talán még a vártnál is simábban alakult. A párizsiak ugyanis konkrétan 8-9 másodperc elteltével máris előnybe kerültek, miután Messi kiugratását Mbappé emelte a hálóba Jardim felett, 0-1! A vezetés megszerzése után is a PSG irányította a játékot, de a félidő közepéig kissé lenyugodtak a kedélyek a villámgyors kezdés után. A 25. minutumban aztán Mbappé megszerezhette volna a második találatát, ám miután eltolta a labdát a kapus mellett, túlságosan kisodródott, így nem tudta már a hálóba továbbítani a játékszert. Pár perccel később viszont már ismét gólt ünnepelhetett a PSG. Messi és Mendes játszott össze egymással, majd a hátvéd középre tett labdáját az argentin egy higgadt mozdulattal a hosszúba továbbította, 0-2! Újabb bő tíz perc elteltével már a 3. találatnak örülhettek a vendégek, Neymar kiugratása után Hakimi rázta le magáról a védőjét, majd elpasszolta a labdát Jardim mellett, 0-3! A szünet előtt aztán még Neymar is feliratkozott az eredményjelzőre, így négygólos különbség alakult ki a szünetre. A hazaiak részéről a támadójáték nem okozott nagy gondot a PSG védelmének, Bamba és David volt aktívabb, de az ő lövéseik nem tudtak túljárni Donnarumma eszén.
A második játékrész is ugyanúgy folytatódott, mint az első. Az 52. percben egy formás akció végén Neymar talált be a hálóba, 0-5! Nem sokkal később legalább a szépítés összejött a hazaiak számára, Bamba tudta bevenni Donnarruma kapuját, 1-5! Ezt követően többször is Jardim nagy bravúrjára volt szükség, hogy ne nőjön tovább a különbség, de a 66. percben már ő is tehetetlen volt, amikor Neymar és Mbappé összjátéka után a francia is a második gólját jegyezhette, 1-6! Ezt követően némileg visszavett az iramból a PSG, de a véghajrában Mbappé meglőtte a 3. találatát is, 1-7! A párizsiak így 3 forduló után 17:3-as gólkülönbséggel állnak, és egy újabb erődemonstrációt tartottak…
Forrás: FociClub.hu