szeptember 26 hétfő,
Párizs
14.9°C

Hírek

A Barca csak ráijeszteni tudott a PSG-re!

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján a Paris Saint-Germain miután döntetlent játszott az FC Barcelonával, tovább jutott a legjobb nyolc közé.

Hatalmas lendülettel kezdett a Barca, olyannal, amilyet talán a legvérmesebb katalán-szurkolók sem reméltek csapatuktól. Ronald Koeman csapata hatalmas fölényben futballozva 16 (!) alkalommal kapura lőve (9-szer el is találta a kaput – a szerk.) abszolút irányította a találkozót. Az első félidőről talán mindent elmond, hogy a párizsiak legjobbja Navas kapus volt. Az volt az ember érzése, hogy ha valami hasonlót mutatott volna  a Barca az első meccsen, akkor minden másképp alakulhatott volna – Perszer a futballban tudjuk, nincs ha (…)

A több mint 70%-os katalán labdabirtoklás ellenére, Clement Lenglet meggondolatlansága után tizenegyest rúghatott a PSG a félidő derekán: Kylian Mbappé köszönte szépen, kíméletlenül kihasználta, hogy némiképp érthetetlen módon Lenglet összerúgta Mauro Icardi bokáját. (1-0)

A bekapott gól sem szegte a Barca kedvét, továbbra is nagy elánnal ment előre a vendég csapat, amely egy góllal közelebb is került a PSG-hez Lionel Messi bombáját követően. (1-1)

A szünetre ráadásul könnyen vezethetett is volna a katalán sztárcsapat, ha – megint az a feltételes mód – Lionel Messi csak egy hajszálnyival jobban helyezi az Antoine Griezmann letalpalásáért megítélt büntetőjét: Az amúgy életerős lövés Kyelor Navas kapusról a felső lécre vágódott.

A folytatásra egy más szellemben játszó PSG jött ki. Mauricio Pochettinonak azért  sikerült rendeznie a sorokat, hiszen például a párizsi cserékkel rendre stabilabbá vált a hazai csapat.

A Barca hatalmas fölénye, és ahogyan telt az idő, talán a vállalkozó-kedve is alább maradt, már közel sem tudtak annyi helyzetet kialakítani Messiék, mint az első játékrészben.  Messiék érezhetően azért meg akarták nyerni a találkozót, de a PSG-nek is meg volt a lehetősége erre Mbappé ordító helyzeténél a hajrában.

Miután újabb gól nem esett, a PSG elérte célját, és tovább jutott. De azért – vélhetően nem vagyunk ezzel egyedül – megnéztünk volna egy hasonló szellemben futballozó Barcát a Camp Nouban…

Paris Saint-Germain – FC Barcelona 1-1 (1-1)
Parc des Princes, Vezette: A. Taylor (angol)
Gólszerzők: Mbappé (31. -büntetőből), illetve Messi (37.)
Sárga lap: Kurzawa (5.), Gueye (50.), Paredes (50.), Icardi (89.)illetve Mingueza (25.), Lenglet (30.), de Jong (38.)
Piros lap: –

PSG: Navas – Kurzawa (Diallo, 46.), Marquinhos, Kimpembe, Florenzi (Dagba, 76.) – Veratti (rafinha, 84.), Paredes, Gueye (Danilo, 59.) – Draxler (Di Maria, 59.), Icardi, Mbappé. Vezetőedző: Mauricio Pochettino

Barca: ter Stegen – Dest (Trincao, 66.), Mingueza (J. Firpo, 35.), Lenglet, J. Alba – Pedri (Pjanic, 79.), Busquets (Moriba, 89.), F. de Jong – Dembelé (Braithwaite, 79.), Griezmann, Messi. Vezetőedző: Ronald Koeman

Forrás: FociClub.hu

Kérjük, kövesse és kedveljen minket:

Vélemény, hozzászólás?